emóciók

apám almabort is ihatott volna
magányos estéin a diófa alatti
rönkön üldögélve demizsonból
töltögette tele poharát
a borzas tyúkok a kerítés
másik feléről lesték kíváncsian
buta szemük csillogott a lámpafényben
ha közelebb engedett volna magához
talán még ezer emlékem is lenne róla
így ez lett a legélesebb
hisz minden napja így végződött
borba fojtotta a napi fizikai munka
építőkockáit holnapra dunsztba téve
nem tudom mikor kezdődött az érszűkület
ebből engem kihagytak
csak mikor rohanni kellett a fő utcai
fülkéhez telefonálni
akkor lett rám nagy szükség
annyira tekertem a piros kempingbicajt
hogy megfájdult a karom
mikorra odaértem a hosszú utca végére
aztán a mentősök érzéssel vitték el aput
“gólya viszi a fiát” módszerrel
akkor láttam utoljára élve
a fali kalendárium az új ember
katolikus hetilap különszámából származott
anyám fizette elő
irgalom hirdette egy vastagon szedett szó