Én így imádkozom ( in memoriam)

Mecsek erdő sűrűjében megbúvik egy kedves ház.
"Számomra ez nagyobb érték,
Mint valami luxus csoda.
Nem modern és nem palota,
Csendes környezetben megbújva,
Életem tökéletes nyugalma.
Édes érzés, vágyó képzelés.
Ez a világ az enyém,
Ilyenre vágyódtam én.
Ébredni a kelő nappal,
Madárcsivitelős hajnallal,
Gyöngéden átölelnek a fák,
Érezni a friss fű illatát.
Szundítok egyet az avarban,
Pillangó ébreszt, szelíd vadvirág
Simogat, lelkemben béke van.
Lágy felhő elnyeli a fénylő napot,
Sólyommadárként szabad vagyok.
Vágytam látni csillagok útját!
Nem érzem kártékony emberek hiányát.
Távol a világ zajától, mit jelent, mond?
Rőzsefüst száll szabadon,
Szívemben, végre nyugalom."

Itt, hol a hegyormokon megpihen a lét,
Hallgatom az élet vidám énekét.
Lent a völgyben kicsi tónak mélyzöld vize fodrozó,
Csend, nyugalom ily mennyei a napi útravaló.

Csacsogó kis gyermeksereg veri fel a csendet,
szeretet és béke mit e kis ház rejthet,
ezerarcú nyíló virág, fenyők, fák és bokrok,
meséljétek itt lehettem végre oly boldog.

Fénylő napsugaram beragyogja minden napom,
meleg szíve, dolgos keze, számomra oly fontos.

Termetem egy sudár fenyő.
Mosolyom az égi derű.
Göndör hajam galamb fehér.
Szemem az ég kéke.
Arcom pírja piros rózsa éke.

Szavam elnyeli a végtelen csend.

Villámként csap belém a valóság!

Innen készülődöm hosszú útra, hol örök béke vár.
Kedvesem Isten veled!
Minden itt töltött percet, ha már nem leszek, ne feledd!

Türelmet kérek ó Istenem!
Méltón viseljem, mit szánsz nekem.
Testemet a Tudománynak áldozom!
Lelkemet neked ajánlom Uram! – én így imádkozom.