és tűz
és csend
és hamu
szél hangja kél a szürke mezőn
és seb
és könny
és fájdalom
csak a szél ölel védelmezőn
és korom
és halál
és romok
forró szél mar árkot az arcokon
és bánat
és gyűlölet
és némaság
magányos szél sír elhamvadt tájakon
és minden
és semmi
és minek
hallgatatlan imákat sodor szerte a szél
és jaj
és újra
és soha
annyit ér… mint mikor a szél beszél
2 hozzászólás
Kedves János!
Érdekes ez a versed! Nekem nagyon tetszett! Nem is értem, miért nem írt még senki véleményt!
A szavak, a gondolatok és a szél sok arca! És nem túl sok az és!
Szeretettel: Falevél.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Falevél!
Kicsit olyan vers lett, mint amikor sok az üres hely a papíron és a képet nem a vonalak, hanem ezek az üres helyek mesélik el. A vers nem csak visszhangzik benned, de benned is íródik, hiszen csak egy-egy gondolatébresztő, irányító szó az amit olvashatsz…
Örülök, hogy benned született hatására egy vers és azt jónak találtad.
Amiért nem írtak… annak több oka is lehet. Az egyik, hogy én soha nem írok más verseihez csak olvasom őket. Ez nem igazán illő dolog, de különböző okok miatt (amit már itt is néha kifejtettem) így alakult. Tehát nem érzem sem véleménynek, sem sértésnek ha kevesen, vagy senki nem ír a vers alá. Azt remélem ettől még olvassák és azt hiszem a figyelő és értő olvasó nem lesz így sem kevesebb.
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu