Falak nyílások nélkül, tövükben árnyak.
Csillagtengernyi palánk, de sehol egyetlen szembogár.
Az első még védelmezett, ma már mind börtönkerítés.
A törődés még egy sejtet is burokba foglal,
ki nem is tudja, a teremtés vagy az evolúció a mostohája.
Falak nőnek már gomba helyett a világ mezején;
egymást éri mind, mégis milliárd darabra
szabdalja szét az egyetlen otthont.
Valami elválaszt a világtól, miközben hozzá ragaszt.
Végy egy ásót, s nyiss kaput a szívem fölött!
Kincseket keresve úgy hatolj a mélyre,
s ne félj, ha vérzik és lüktet a sárga agyag.
Nem fáj, ami nincs ott, ami nem is volt, csak az,
ami lehetett volna. Látod, nem védenek meg a falak.
Már régóta mi védjük a falakat öntudatlan,
kik sosem láttunk célt és eredetet sem ismerünk.
4 hozzászólás
"Falak nőnek már gomba helyett a világ mezején;
egymást éri mind, mégis milliárd darabra
szabdalja szét az egyetlen otthont."
Ez itt s így nagyon tetszik.
"Látod, nem védenek meg a falak.
Már régóta mi védjük a falakat öntudatlan,
kik sosem láttunk célt és eredetet sem ismerünk."
kicsit máshogy, más hangulattal , de megihlettél.
Szia, Andi!
Így vagy úgy, de nekem ez nagy megtiszteltetés. Kicsit máshogy, más hangulattal, de köszönöm. 🙂
Üdv: Laca 🙂
"Nem fáj, ami nincs ott, ami nem is volt, csak az,
ami lehetett volna. Látod, nem védenek meg a falak."
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ilona!
Köszönöm szépen; örülök a kiemeléseknek. Örömmel láttalak téged is, köszönöm a megtisztelő figyelmedet.
Szeretettel: Laca 🙂