és ki, és be –
leizzadunk, s könnybe lábad
mindkettőnk szeme.
„Én mondtam, apukám,
hogy ez itt túl szűk lesz!
Miért nem figyeltél Rám?
Hiába is küzdesz…”
„Jó lesz majd, ha bent lesz!
Majd Te is meglátod!
Ígérem, hogy benne örömöd találod!”
„Ha Te mondod, biztos…” – győz meg az unszolás;
Tiszi-toszi, sikoly, reccsenés, koppanás –
„Beszorúúúlt!” – kezdődött el így a közös élet…
A fránya bútorok be sehogy sem férnek!
6 hozzászólás
Jaj, ez nagyon aranyos! 🙂 Sőt, remek!
Üdv, Poppy
Remeknek nem mondanám, de nekem is tetszett.
Viszont a “küzdesz” szó félreérthető!
aranyos vers nagyon 🙂
Nekem is bejön, beugrik a három évvel ezelőtti költözködésünk képe s amint beszorultam az éléskamrába. Először kínos volt, majd jót nevettünk rajta, ilyen a te versed is. 🙂
HÁt ez nagyon remek! Ilyen eset vár még rám is? 😀 Egy élmény volt olvasni, jót derültem rajta!
:))) Még mindig (már megint) jót mosolyogtam rajta.
Üdv,
Poppy