Mikor elmész, elnémulnak a madarak,
nem nyílnak virágok a fa alatt.
Lehull a levél, új rügy sem fakad,
mert elkerülik a napsugarak.
Mikor elmész, elhalnak a szellők,
s gyászlepellé változnak a felhők.
Megeresztik keserű könnyüket,
s elkezdődik a gyászos szüret:
Lehull a remény a gyenge ágról,
összetört szívem kicsiny sarkáról.
Lehull az öröm, lehull az élet,
amikor látlak elmenni téged.
4 hozzászólás
Szia!
Nagyon tetszik a szóhasználatod, és az a könnyed ív ami végigkíséri a verset. Ismerős az érzés is, szívemből szóltál! Csak gratulálni tudok!
Szóval Gratulálok 🙂 Üdv, Jodie
Kösz szépen, Jodie, tőled igazán bók egy ilyen kritika… szóval nem, mintha máskor keményebb lennél, csupán olvastam néhány versedet, és nagyon tetszettek.
Szomorú hangvételű, hangulatú versedhez gratulálok.
Köszönöm, Noémi!