Ha megbántanak, magamba fordulok,
s belűl kezdek el dideregni.
Nem bántok vissza, nem karmolok,
de nem tudom arcom fölemelni.
Ha megbántanak, én nem kiabálok,
lebénul a szám, hangom bennreked,
szemem száraz marad, de némán
befelé nyelek keserű könnyeket.
Ha megbántanak, ezer kérdés
születik bennem egy perc alatt.
Forognak bennem, mint fényben lepkék,
s mindegyik elhull, válasz nélkül marad.
Ha megbántanak, az a lelkembe ég,
s tetoválást hagy kitakart szívemen.
S ahogy gyűlnek, gyűlnek a hegek,
lassan emésztik el az életem.
Ajánlás:
Miért hiszed, hogy Tiéd az igazság,
lehet, hogy egyszer Te is tévedsz.
Átlépsz valami apróság felett,
míg csillogó aranyködökbe révedsz.
A sok sallangos cifraság között
megfullad az árva értelem.
S míg csillagot tűz homlokára a bántó,
porba alázza azt, mi lényegem.
7 hozzászólás
Tökéletes!
Magával ragadott versed Zsuzsi.
Éva
Ezt nem érdemeltem.
Nem tudom mivel bántottalak meg, de ha meg is történt, az nem volt szándékos.
Keves Kedves!
Ez a vers hamarabb meg volt, mintsem Téged ismertetek volna…:) De ha Te úgy gondolod, hogy megbántottál, még sohasem késő megharagudnom…:) De egy verssel ki is egesztelhetsz (mielőtt megbántanál)
Nem szóltam! 🙂
Na ime egy tanulság, mostmár nekem is, hogy írjunk dátumot:D. Nagyon tetszett. Gartulálok!
😀 Ugye, ugye…:D Köszönöm a figyelmedet…Üdvözöllek: zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Jó verset írtál a bántásokról. valahogy én is úgy vagyok vele, ha igazságtalanul bántalmak érnek. Jó,hogy kiírtad magadból.
Szeretette: Kata