Ha szakad is a húr…

Ha szakad is a húr,
a dal az életem,
már túl a hegedűm
az évtizedeken.

A jól kiszáradt fa
lelke mindig helyén,
az én lelkem lenne
ilyen biztos remény,

hogy fogadjon be dalt
és annyi éltetőt,
ó,amennyi csak jár
egy embernek: előbb

fedelet fej fölé
és napi kenyeret,
könyvet és kultúrát,
tartalék-szeletet,

asszonyt, ki hoz derűt,
mosolyt és vágyakat
és halk simogatást,
ha éltünk mattot ad…

Szóval ha húr szakad,
szerető hangszerem
új szála valahol
sokaknak jót üzen,

és megnyugodhatok,
hogy tettem valamit,
aminek más örül –
erős bennem a hit –

ezért jó játszanom,
ezért szól még dalom
fáradhatatlanul,
nem nyugszik asztalon

az öreg hegedűm,
vonója bírja még,
s a dal véget nem ér,
zeng – rendületlenül!