II
indulás
Tébolyult fáradtság is ez,
Meg sok minden más.
Vannak értelmetlen hajnalok,
Amikor az égbolttal meggyulladok,
Haragom gőzöl, mint a reggeli pára,
A szomorúság száll le illatára,
S könnycsepp lesz a harmat,
Az is hamar szárad,
Ha a zokogás elfárad.
És nem értem, merre vagy,
Utánad már régen nézek én
Az őrült reggel fáradt rejtekén,
Csendben várom, hogy visszanézel,
Vagy fordulással, sietve mész el?
érkezés
Felnézek ablakodra,
Nem áll ott senki szobra,
Nem leng a függöny fodra.
Nem verem én se dobra:
Felnézek ablakodra.
3 hozzászólás
Szépen jönnek át s csengenek-bonganak a sorok. Egy-két helyen döccen, hadd döccenjen, ez a bája!
Ja, mondok a döccenésre egy példát: "vagy fordulással, sietve mész el". Sztem jobb lenne: "vagy elfordulsz, és sietve mész el"
Tudom, hogy sokszor döcögős, de nem mindig akarok odafigyelni arra, hogy egészen folyékony legyen. Kell, hogy döccenjen, mert az emberi kapcsolatok sem simák. "Fordulással", ennek van egy fajta dinamikája, amivel mást akartam érzékeltetni, mint amit az elfordulás jelent. Azt jelenti, hogy az illető elrohan, nem néz vissza – nem pedig elfordul a lírai éntől. Más.
Köszönöm a kritikát!
Miléna