Hányszor mentettél meg?

Hányszor mentettél meg? Életre ítélve!
Mint fuldoklót a tengerből,
Egy jó angyal, hajánál fogva vonszol a partra.
Virágillattal térítettél észre,
De száz rózsa tövise szúrta a kezem.
Enni adtál, de közben hagytad, hogy éhezzem.
Gondoskodtál rólam, virágokkal tarkított mezővel,
Aranyló búzával, az éltető esővel,
Napunkkal, az örökké izzó máglyával,
Apró kis madarak trillájával,
A cet édes-bús dalával.

Mutattad magad, hogy minden te vagy.
Minden lét és nem lét, minden érzelem,
Erő, bátorság és a csontokig hatoló félelem,
Minden apró bogár, a mezők millió virágja,
A levegőben úszó kesernyés illat árja,
Zúgó patakjaid és a hatalmas tengerek.
Háborúk viharában megkérgesedett szívek.

Minden te vagy és bennem is vagy szüntelen,
Pedig sokszor tagadtalak meg istenem.
Mint rossz gyermekét jó anya,
Kezemnél fogva vezettél magadhoz vissza.
Hány könnycsepp gördült le ekkor arcomon?
Mindig, mindent nagyon megbántam, tudom.
Örökké ígértem, többé nem vétkezem
És soha nem hagylak el, teremtő istenem.

Önzetlenül a legtöbbet adtad nekem,
Csodás világodban emberként létezem!