Hamvas hangnak csepp derűje,
végtelen a pillanat,
csokorba font ünnepeknek
már csak ez az egy maradt.
Fújja szellő, tépi a szél,
az elmúló éveket,
könnyű ballon s irhakabát
takarja a lényeget.
Körülnéz a mulandóság,
tépelődő kéz matat,
fénytelen a tekintetem
koszos szemfedőm alatt.
2 hozzászólás
Kedves Edit! Hű, de durva! Beleborzong az ember szabályosan! Szeretettel: én
Igen, sajnos durva lett. De ezt üzeni neha a világ.