Szállni bár, de félni a mélységtől,
Ilyen az: vágyni látni, de nem hinni Őt,
Viszolygó tükrön át nézni önmagunkat,
S elsiratni sanyarú, gyötrő sorsunkat.
Víztükörben, ha önmagadra tekintesz,
Mond, kiről elmélkedik szíved?
A Rosszak Haduráról, Luciferről e,
Vagy látod tükörképedben az Isteni szeretetet?
A fájó, kínzó múltban elveszni könnyű,
De hagyj mindent magad mögött, ami szörnyű,
S lépj hát végre át a fénylő, szent Birodalomba,
Hol megláthatod szíved mélyén rejlő igazi honodat.
Fénytől körülölelt trónon vár Ő rád,
Angyalhadak várják minden szavát,
Kiket védelmedre szánva küld hozzád,
Egyre csak várva, hogy hazatalálj Hozzá!