Hídépítés – A csíkdánfalviak érkezésére

Ködben úszik a Hargita,
esőt is szór égi szita.
Patak vize Oltba duzzad,
ami hátán gallyat futtat.

Dánielek, dánfalviak
építik már azt a hidat,
mely összeköt magyart s magyart,
átvészelve sok zivatart.

Szeretetből épül a híd,
sólyom őrzi pilléreit,
ível múlt és jelen között,
öröm s bánat partja fölött…

Reggel óta fiatalok
fújják ezt az új dallamot
immár kint, valódi téren.
Zene száll e szép vidéken.

Hargitai madársereg
hallgatja az üzenetet.
Hallják szerte egész Csíkban,
s itt az ünneplő templomban.

Újra él a jó királyné,
Erzsébet – az oszlop övé…
Ponyvák alatt fazekasok
cserepei mázatlanok,

pirosak és éjfeketék…
Olyan textilt nem sző a gép,
mint amilyent arrább látni.
Nem kell érte messze menni,

nem kell Madarast bejárni,
Szenttamásig elfáradni,
s kijárni a szakközepet…
Ügyes kezek műremeket

formáznak századok óta.
Átszáll apáról fiúra
e hagyomány csorbítatlan.
Pillér ez is az új hídban.

A sok vendégházi ember
együtt él a szeretettel,
amely felé mindig árad,
mint a hömpöylgő Köd-patak…

Csíkban élő dánfalviak,
testvérien szóló szavak
szárnyaljanak még sokáig,
erdők, folyók kifogytáig!

Gyertek, s aztán mi mehessünk,
meleg cipót felszelhessünk,
fürödhessünk borvizedben,
s lakhassatok nálunk rendben!

Mintha határ nem is volna,
kurjantásunk messze szólna,
Hargitán túl, no meg innen,
békességben, szeretetben!

Solt, 2009.05.28.