Emlékszem…
megbocsátottad, hogy táncolni nem szeretek.
Aztán rájöttél, hogy nem tudok.
Erre már nem találtál feloldozást
sem földi-, sem égi magadban,
mert a hölgyválasz volt
a te nagy pillanatod.
Mire én megtanultam táncolni,
te elfelejtettél.
(Így volt megírva?)
Még mondja bárki,
hogy az élet nem egyetlen pillanat,
s hogy nem egyetlen pillanat az élet.
Emlékszem…
a hölgyválasz volt a te nagy pillanatod,
de én nem tudtam táncolni még.
7 hozzászólás
Kedves Laca!
Számomra benne van minden.
Köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Laca!
Valami nagy-nagy szomorúság lapul a sorok mögött, s talán némi önvád…
Sokatmondó szép sorok.
Szeretettel,
Ida
Kedves Laca!
Remek gondolat egy elszalasztott pillanat után.
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Laca!
Van így az ember, hogy csak utólag érti meg a dolgokat, aztán sajnálja… vagy nem…
Érdekes gondolat, tetszik, ahogy megfogalmazod.
Szeretettel: Klári
Kedves Ida, Ica, Klára és Szabolcs!
Négyszeres köszönetem a figyelmetekért, és az észrevételekért. Nem is fűzöm hozzá a mondókámat, csak megköszönöm megtisztelő figyelmeteket és a kedves visszajelzéseket. Örülök, hogy itt jártatok.
Sok szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Az élet azért sok-sok pillanat, csak te éppen akkor, éppen ahhoz a pillanathoz még nem voltál eléggé " felnőve". Visszatekintve, persze, sajnáljuk, amit elszalasztottunk. A vers egyébként jó.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Ez így igaz. Ráadásul, ha valaki egy spontán pillanatra alapozza egész jövőbeni életét (érzelmek alapján dönt például, és nem átgondol, tervez), akkor van csak mit sajnálni. A hölgyválasz során itt hibásan súgott a női megérzés.
Üdv: Laca 🙂