Szakítsd le virágát
Sárguló mezőknek
Fakó nászán,
A kalászos menyasszony
Búzakék csokrának,
Tépd le a zöldellő
Legelők
Állatokkal pettyezett
Boldog látképének
Egy darabját,
Szakadj ki a múltból,
Vesd le korlátaid,
Mik hátad idegeit
Ölték eddig,
S zuhanj bele
A szabadba,
A kukoricatenger
Áldott szolgasorába,
Hagyd, hogy éles
Levelük kezedbe
Metssze
A haza jelét,
Hagyd, hogy vérző
Kezed egy pipacs
Vörös szirmai
Elfedjék,
Szabadulj meg
Az új láncaitól,
Táncolj a régi
Hagyományból,
Bódítson el,
Ahogy egybe kél
A mező és a forró nyári ég,
Hogy összefolyik a világ,
S Te egy vagy vele,
Nincs már horizont,
Csak a menny,
Menj vele hát,
S lásd meg, akit elfelednél,
Éld meg, akit nem tiszteltél,
Hidd, akit nem értettél,
Csókold, akit nem éreztél,
Szeresd, akit elküldtél,
S dobd el korlátait
A másik világnak,
Emlékezz minden virágra
Mi egyszer
Megsimogatta arcodat,
S, ha elnyílt is azóta,
Kivirágzik majd egyszer újra.
Horizont nélkül
Szerző: Hayal
5 hozzászólás
Az utolsó két sor tetszik a leginkább. Teljesen egyet értek vele.
A vers pedig nagyon tetszik. Ami zavar, az talán a “menny” szó. Ha jól értem, ott a menni ige felszólító alakját akartad használni, az pedig “menj”. De azon lehet javítani, és a vers attól még nagyszerű!
Igazad van,talán a lendülettől nem figyeltem oda, javítani fogom a hibát! Köszönöm a véleményedet kétszer is, nagyon örültem a kritikáidnak, tanultam belőlük!!
Tetszik ez a versed is. Magával sodort, és beleéltem magam! A gondolataid is megfogtak. A verseid alapján “nagy” lelked van 🙂
Mimóza
Örülök, hogy bele tudtad élni magad:-)
Nagyon köszönöm az utolsó mondatodat, mondták már mások is, mindig úgy fogom fel, hogy “nagy lélekkel” többet adhatok, többet segíthetek. Nyitottnak kell lenni, talán ez a kulcsa mindennek:-)
Boldog vagyok, hogy írtál!
Nagyszerű vers ! Gratula !