Ifjúságom tavasza

fj. SZABÓ G. ISTVÁN:

Ifjúságom tavasza

Dús kebled szorításában,
Ajkaid finom redőiben iszom
A szerelem zamatos illatát,
Rögvest szalad mellettem pirkadat,
Ihol bolondos ifjúságom
Keresi kék és üde tavaszát.

Torkom szorítja fájdalom, s látlak,
Küszködsz, rohansz előre,
Milyen kevés az Idő!
Fedetlen tested borítják
Hűs magvaim,
Életem egykor:
Gyertyalángokkal bélelt lepedő.

Fáradt szemeid feketén csillogva lesik
A kéjmámoros holnapot,
Még egy perc, és Istenem!
Törött porcelánok közt kutatok.

Nyögve nyelem le tested
Éjkéken csillámló cseppjeit,
Üres tégelyekből elpárologtattad
Törékeny szerelemünk nedveit.

Tudom, azt mondták neked
És persze nekem,
A szerelem sokszor kérlel,
Csak most látom ősök
Vasveretes igazát:
Így dől össze lassan építményünk.
Félek.

Tovaszálló rózsának illata keveri
Ódon vaslámpa szürkére festett
Fényét,
Vakít a múlt, múlik vakságom,
Tisztább szemmel nézem
Kedves és maszatos képét.

A vakolat lepereg, a ház elporlad.
A romok közt szemtelen süvöltés
Időtlenséget remél,
Remegő kézzel vetem
Papírra szívem minden darabját,
Mígnem azt mondod: elég!

Nárcisz bújik meg csalánbokor tövében,
Fáj az órák halk kattogása,
Ilyenek vagyunk és leszünk,
Por veletek!
Múló perceinket csurgó,
Vékony, fényes és törékeny viasz
Hamisan zongorázza.
Féltelek…