Itthon vagyok

„Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek,
Engem az én falum vár.”
(Ady Endre)

Kikopott belőlem a méla fájdalom,
Én voltam, szerettem, most csak némán fájlalom,
Hogy nincs tovább.

Én akartam, szent akarással és erővel,
Lesújtó kegyetlen szárnnyal vagy lehajtott fővel,
Ha úgy kellett.

Nekem ez, látjátok, mégse sikerült,
Hisz gonoszul eltékozlom – kiderült –
Barátaim.

Ezért félrelöktek, máshová állj,
Menj innen, maradj, indulj, várj,
Nem értettem.

Most ülök itt a hallgatag csendben,
A gödörben vagyok, lent, a veremben,
De nem bánom.

Viharos szél fújja a fákat,
(Engem nem ér) letördeli mind az ágakat,
Befednek majd.

Lombos ágak, csupasz ágak fölöttem,
Egy régi emlék maradt csak a szívemben
A világról.

A világon mindig ütöttek-vertek,
A gödörben süt a Nap, virágosak a kertek,
Én maradok.

Nekem jó itt, már vissza nem megyek,
Béke van szívemben, boldog, gyermeteg,
Csak hagyjatok.

Ez az egy hely csak, ahol visszavárnak,
Ahol engem szeretnek, ahol szánnak,
Én ott leszek.

Van néhány szív, azok még dobognak,
(Csak a világ szívei, csak azok halottak.)
– Itthon vagyok.

(2006. november 6.)