Fagyos Észak dermesztő vizében
éldegélt magában egy óriás jéghegy.
Hidegen bámult kristályszemébe
a sarki fény és átölelte az óceán.
Még egy nap, egy karcsú vitorlás
simult kacéran az oldalához.
Megérrintette, valami tüzes lobogás
és felolvadt jégbe zárt szíve.
A kis hajó lessan tovaúszott,
vitorlája a szélben magfeszült,
karcsú teste a vizen ragyogott
még hivta jéghegy-kedvesét.
Mire képes a szív, még ha fagyos is,
hogy kövesse szerelmét,
elindult utána, vállalva száz veszélyt,
ezer vihar bősz erejét.
Vándorolt csak magányosan,
míg egyre fogyott,
a Nap tüzében elsorvadt lassan,
mint poharamban a jég, csak annyi volt.
A kikötőben egy szép vitorlás,
még várja jéghegy-kedvesét
és nem veszi észre, mikor egy hűs hullám
körbecsókolja karcsú testét
8 hozzászólás
Versed sokat mond,van benne ötlet,de nem vagy konzegvens a szerkesztésben.
Kedves József!
Az utolsó versszakban benn van minden érzelem, amire gondolsz. Valóban sokszor nem veszi észre az ember a másik közeledését szeretetét. Szerintem erről akartál írni. Sikerült szép képekbe foglalnod!
Barátsággal Panka!
Kedves Gyogyo, lehet, hogy nem is akartam szerkeszteni, csak írni amit érzek.
Köszönöm, hogy olvastad a verset.
Üdv: József
Kedves Panka, nagyon jól látod, hogy mit akartam a versel kifejezni. Egy beteljesűletlen szerelem.
Örülök, hogy tstszett a vers.
Üdv: József
Át tudom érezni, amiről versedben írtál, jól visszatükrözi a hangulatot.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm kedves Rozália, örülök, hogy olvastad a verset.
Üdv: József
Nagyon szép verses mese. Tetszik verseidben, hogy noha szomorú a tartalma, de a végén mindig felcsillan a remény,
"mikor egy hűs hullám
körbecsókolja karcsú testét"
Gratulálok, kedves szhemi!:-))
Igen, remény talán mindig van, csak néha úgy érzem minden olyan reménytelen, mint a jéghegy szerelme. Köszönöm, hogy olvastad a verset.
Üdv: József