Valami mindig véget ér;
S elkezdődhet-e újból?
A válasz mindig kettőn áll,
De mi születhet jó abból,
Ha visszhang nélküli szót
Vet partra szíved hulláma,
S a válasz csak késve érkezik,
S így belevész a nagy árba.
Sajnálommal nem mész semmire,
Nem használ semmit e szó!
Így olvastam egy könyvben,
Mégis hallani volna jó;
Megmagyarázhatnád nekem,
Mért történt velünk mindez?
Lehetett volna-e másképp,
S juthatunk-e tovább innen?!
5 hozzászólás
Héé, mi ez??? Most komolyan, ez kezd hasonlítani egy versre, a forma meg minden, ne mááá’!! 🙂
És a stílus sem a megszokott, ajjajjj – nehogy megváltozz!! Azért tetszik, de jobban szeretem az eddigi verseidet!!
Kini
Szia! Ez egy ősrégi vers, még 93-ból. 🙂
Szoktam ám rímeket is írni, bár tény, hogy nehezebben boldogulok velük. Hangulatfüggő (is). Majd rakok fel még ilyet is, olyat is, kíváncsi leszek, hogy tetszenek.
Köszi, Poppy
Tetszik a versed – hasonló kérdések mindannyiunkban felmerülnek, így átérzem ezeket a sorokat. Ha elfogadsz egy apró észrevételt: a 4. sorban felcserélném a szórendet. Így valahogy: “De mi jó születhet abból”.
Szia!
Húú! Ez nagyon tetszik. Benne van egy olyan érzés, egy olyan örvény kérdés amit szerintem már sokan feltettek magukban.
Üdv.
Netelka, Regős, köszönöm a hozzászólásokat. Üdv, Poppy