Mint bolond, kinek csörgősipkája
minden kincse, s nélküle elveszett,
úgy járok, magamnak költőt játszva,
amíg eljön a perc, az ihletett.
Addig hányom a cigánykereket,
ajkamra boldog mosolyt fest a rúzs,
s csak az tudja, miféle felszín ez,
kit épp így kínoz ez az édes gúzs.
Költő vagy bolond – oly’ lényegtelen,
ha nem vagy, se veszi észre senki.
Tótágast állsz, vagy éppen verset írsz,
egyként fog a világ elfeledni.
10-01-2005
14 hozzászólás
Hah… Mily sokat mondok mindig és mindig hasonlókat. (egyszer biztosan vége…)
Egyként fog feledni a világ, azonban rajtunk áll, hogy addig boldogan és tevékenyen élünk, vagy már akkor is halottan…
Minden csak olyan, ahogyan megéljük…
Szép napot
Igen, Albertt, tényleg rajtunk is múlik 🙂 Köszönöm!
Igazán szép vers.
Köszönöm szépen 🙂
Nagyon jó vers, és úgy érzem, megértettem, miről szól, tekintve azt is, hogy van egy hasonló témában íródott versem nekem is. Egy valami van, ami zavar a gondolatmenetben: az “egyként fog a világ feledni” kitétel – mert engem az a hiú vágy (is) hajt, hogy maradandót alkossak, jobban mondva remélem, hogy amit alkottam magamnak, kedvtelésből, ihletből, az később másnak is tetszik majd, és nehezen fogom fel, hogy másmiért nyugszik bele könnyen abba, hogy egyszer úgyis elfelejti a világ.
Ami még nagyon jó viszont szerintem:
“Addig hányom a cigánykereket,
ajkamra boldog mosolyt fest a rúzs”
Összességében tetszik, jó vers.
Üdvözlettel
Zsázsa
Persze, titkon mind reménykedünk, hogy nem hiába írunk… Hát, majd a jövő eldönti… Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy tetszett 🙂
jó gondolatok,szép kivitelezés, elismerésem.
Köszönöm, örülök, hogy tetszett!
Szia!
Nagyon tetszett. Kádár Kata
Köszönöm, kedves Kata!
Milyen igaz szavak remek köntösben…
Üdv: Klári
És milyen régiek 🙂 Köszönöm, kedves Klári 🙂
Kedves Erika!
Én is sokat gondolkodom ezen a dilemmán…
Az emberek egy része így gondolja, a másik meg úgy. A döntés marad nekünk…
Remekül megírt gondolatok!
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves Erika!
A versed, mint költemény, nagyon is tetszik. Azonban nem értek egyet az utolsó szakaszban foglaltakkal. Igen is, hinnünk kell, hogy amit írunk, s főleg köztük a jobbak, miért lennének feledésre ítélve?
Örülök, hogy elolvastam.
Szeretettel: Kata