Ölelésünk, mint út vad vizeken –
tarajos hullámok csókolják a testünk.
Akár két egyéjszakás idegen,
kapkodó kezekkel, habzsolva szeretünk.
Bőrünkön örvénylik a veríték,
a vágy új és újabb medret váj magának.
Igazzá lesznek a hamis mesék
és szállni vágynak a megszaggatott szárnyak.
Ereinkben tajtékot vet a tűz,
ahogy egymásba ránt a lázas akarat,
s mikor a nyugvás végül partra űz,
megleljük az égre kiáltott szavakat.
2006. október 16.
6 hozzászólás
Nagyon találó címet adtál a versnek! Szavaidon keresztül érezni, ahogy átizzik a lázas, már-már túlfűtött érzelem.
“Akár két egyéjszakás idegen,
kapkodó kezekkel, habzsolva szeretünk.” -nagyon szemléletes két sor!!!
“Ereinkben tajtékot vet a tűz,
ahogy egymásba ránt a lázas akarat,” -ez pedig fantasztikus!
Köszönöm, kedves Gyömbér! 🙂
Szia! Hát tényleg nagyon heves lett, szinte süt a képernyőből. Nagyon jó! A Gyömbér által kiemelt sorok nekem is nagyon tetszenek. Gratulálok!
Köszönöm, kedves Velencia!
Tetszik ez a versed (is), először azt hittem, valami sablonosat fogok olvasni szerelemről, miegyébről, aztán rájöttem hogy ez valami más, más oldaláról közelíted meg a dolgot. Az utolsó versszak tetszett a legjobban, annak is első sora…ott éreztem igazán, hogy igen, ez végre valami más, valami erős… Köszönöm az élményt!
H.
Hát, tényleg nem könnyű a szerelemről sablonoktól és közhelyektől mentesen írni, hiszen talán ez az érzés, ami leginkább foglalkoztatja az alkotókat. Örülök, ha valamelyest sikerült ennek az elvárásnak megfelelnem. Köszönöm, kedves Hayal 🙂