Szia Balázs! 🙂
Már a címmel lenyűgöztél, mert megnyugvásba hajlik kardosságod az eddigiekhez képest. 🙂
Imádnivaló a vers, telítve szeretettel, megspékelve élni akarásal és hírmondó képekkel. Új arcod mutatod, nekem tetszik. 🙂 Egészen lágy, egészen cirmos, ezen kívül útkerseső is.
Azért azt nem mulaszthatom el, hogy a kettőspontok ügyében szót emeljek. Szerintem nem örülnek ennek (a kettőspontok), mert virítanának, de…
"Leeresztem kardom és pajzsom
kitárom szívem, hadd hajtson
belőle illatozó virág,
mi hirdeti, szebb a világ!" :)))
Nagyon-nagyon örülök, hogy ilyen szakadt ki belőled!!! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! 🙂
Köszönöm, jól esnek szavaid, örülök hogy sikerült olyan arcomat is megvillantanom, amit eddig még nem láthattál. A kettőspontok ügye, meg gondolkoztam rajta, és nem tudtam hogy lenne helyesebb, nem igazán értek én még ehhez. Köszönöm az észrevételed, meghányom vetem még ezt a dolgot. Nem először akad problémám pontokkal és vesszőkkel. 😀
Köszönettel,
Balázs
Kedves Kata!
Köszönöm, és nem, ő (még) nem kapta meg, de eljön majd annak is az ideje. Ez amúgy is inkább magam "szórakoztatására" (inkább könnyítésére, önkifejezésére) íródott, mint konkrétan neki udvarlásképp. De előbb-utóbb eljön az is, hogy látja majd ezen sorokat. 🙂
Kedves Kata!
Köszönöm, és nem, Ő (még) nem kapta meg, de eljön majd annak is az ideje. Ez amúgy is inkább magam "szórakoztatására" (inkább könnyítésére, önkifejezésére) íródott, mint konkrétan neki udvarlásképp. De előbb-utóbb eljön az is, hogy látja majd ezen sorokat. 🙂
Balázs
Kedves Balázs!
Neked jót tesz a szerelem! (ez az első sorra vonatkozik)
Remélem még olvashatok tőled ebből a kategóriából! (kicsit hosszabbat ha lehet)
szeretettel-panka
Rövidke, mégis sokatmondó: rengeteg érzelem van benne! A témaválasztás nagyon jó 🙂
Az általad kiemelt betűk alapján szól valakinek ez a vers 🙂
Nagyon jó volt olvasni!
Remélem olvashatunk Tőled még ilyen idilli hangulatú verseket! 🙂
20 hozzászólás
Szép a versed Balázs:)
Tetszett:)
szeretettel: Zsu
Köszönöm szépen! 🙂 Örülök, hogy itt jártál!
Balázs
Kedves Rebbel!
Nagyon tetszett négysoros gondolatmeneted!
´Oly sokat mond´!
Üdv:sailor
Köszönöm sailor! És azt is, hogy szántál rám pár percet.
Balázs
Szia Balázs! 🙂
Már a címmel lenyűgöztél, mert megnyugvásba hajlik kardosságod az eddigiekhez képest. 🙂
Imádnivaló a vers, telítve szeretettel, megspékelve élni akarásal és hírmondó képekkel. Új arcod mutatod, nekem tetszik. 🙂 Egészen lágy, egészen cirmos, ezen kívül útkerseső is.
Azért azt nem mulaszthatom el, hogy a kettőspontok ügyében szót emeljek. Szerintem nem örülnek ennek (a kettőspontok), mert virítanának, de…
"Leeresztem kardom és pajzsom
kitárom szívem, hadd hajtson
belőle illatozó virág,
mi hirdeti, szebb a világ!" :)))
Nagyon-nagyon örülök, hogy ilyen szakadt ki belőled!!! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! 🙂
Köszönöm, jól esnek szavaid, örülök hogy sikerült olyan arcomat is megvillantanom, amit eddig még nem láthattál. A kettőspontok ügye, meg gondolkoztam rajta, és nem tudtam hogy lenne helyesebb, nem igazán értek én még ehhez. Köszönöm az észrevételed, meghányom vetem még ezt a dolgot. Nem először akad problémám pontokkal és vesszőkkel. 😀
Köszönettel,
Balázs
Kedves Balázs!
Rövid vers, de sokat mondó, érdekesség benne, hogy kissé elrejtve, de egy Lili nevű hölgynek szól. Ő is megkapta?
Szeretettel gratulálok: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, és nem, ő (még) nem kapta meg, de eljön majd annak is az ideje. Ez amúgy is inkább magam "szórakoztatására" (inkább könnyítésére, önkifejezésére) íródott, mint konkrétan neki udvarlásképp. De előbb-utóbb eljön az is, hogy látja majd ezen sorokat. 🙂
Balázs
Kedves Kata!
Köszönöm, és nem, Ő (még) nem kapta meg, de eljön majd annak is az ideje. Ez amúgy is inkább magam "szórakoztatására" (inkább könnyítésére, önkifejezésére) íródott, mint konkrétan neki udvarlásképp. De előbb-utóbb eljön az is, hogy látja majd ezen sorokat. 🙂
Balázs
Kedves Rebbel!
Még nem olvastam tőled szerelmes verset. Rövid és szép.Optimista.
Üdv: Ági
Szia Ági!
Köszönöm, hogy itt jártál, és lehet mostanság többet is olvashatsz majd tőlem ilyen témában. Nem kizárt. 🙂
Balázs
Kedves Balázs!
Neked jót tesz a szerelem! (ez az első sorra vonatkozik)
Remélem még olvashatok tőled ebből a kategóriából! (kicsit hosszabbat ha lehet)
szeretettel-panka
Kedves panka!
Köszönöm, igyekszem kiírni mindig ami bennem van, örülök, hogy jó a visszhangja. 🙂
Balázs
Kedves Rebbel!
Rövidke, mégis sokatmondó: rengeteg érzelem van benne! A témaválasztás nagyon jó 🙂
Az általad kiemelt betűk alapján szól valakinek ez a vers 🙂
Nagyon jó volt olvasni!
Remélem olvashatunk Tőled még ilyen idilli hangulatú verseket! 🙂
Kedves Rebbel!
Egy jó pajzson nagyon nehéz áttörni.., így Lilinek is könnyebb lesz! 🙂
Kívánom a legjobbakat, üdv: C.
Szép ez a versed kedves Balázs, hiába csak pár sor. izzik a szerelem.
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Szia Nefeledd!
Köszönöm kedves szavaid, örülök hogy tetszett. :))
Balázs
Szia oroszlán!
Köszönöm szépen neked is a dicséretet, és örülök hogy olvastátok és írtatok. 🙂
Balázs
Remek kis szösszenet, húsba vágó, igazi erővel.
Nem tudom már, mi lehetett az eredeti cím, de jó választás lett az új.
Kreatív munka.
Üdv.:Tamás
Szervusz Tamás!
Köszönöm szavaid, az eredeti cím az első sor volt – nem túl kreatívan 😛 -.
Üdvözlettel,
Balázs