Magunk halunk és testünk adjuk sárnak.
S mondják sokan: az évek hogy elszállnak;
teste hideg földbe hull le, pedig hát
nemrég még beszélt, mosolygott s emitt állt…
Porból lettünk és leszünk újra porban.
S majd mondják: tegnap itt volt és ma… hol van…
És állnak a gödörnél oly letörten.
Hisz nemrég apró gyermek volt egy ölben…
Volt egy élet és többé nem embert táplál…
Talán rosszabb, talán jobb volt a vártnál;
de csak annyi számít, mégis csak annyi,
tudott-e élni, hinni, szívből adni…
És aztán, hogy mi lesz, bármilyen furcsa,
eldönti, kinél van mindenek kulcsa…
14 hozzászólás
Ívelő szándékot érzek a soraidban,
mondhatni lentről felfelé,
mintha így adnál remény kenetet.
Igen, jól érzed. Minden versemet így fejezem be: reménykenettel, amint olyan jól kifejezted. Mert van reménység, akármilyen keservesnek is látszanak a dolgok…
Köszönettel: Klári
Kedves Klári! Így van bizony! Vagy nincs így? Ez a bökkenő. "Mert, hogy mi álmok jőnek majd a halálban, ha majd leráztuk mind e földi bajt?" Ez visszadöbbent – mondja Hamlet. S minket is a gondolat. Mi van, ha nincs is túlvilág, csak hisszük a saját vigasztalásunkra? Vagy mi van, ha van, de az Ítélő ellenünk ítél? Na, akkor jobb lenne, ha nem is lenne….Sok, sok gondolat kavarodik fel. Nagyszerű vers! Üdv: én
Szia Bödön!
Úgy gondolom, mindenkinek legyen a maga hite szerint. Egyszer úgyis el fog dőlni, melyik hit az igazi… Egyébként pedig Pál apostol szavaival: Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk… Köszönöm szépen a véleményedet!
Üdv: Klári
Kedves Klári!
Verseiben a kitűnő rímek és ritmusok mindig szépen összecsengenek a jól megválasztott, sokszor kicset érő szavakkal. Ez is ilyen, érthető, mentes minden hasonlattól, s bizony azt hiszem azt feszegeti, hogy mennyire panelesen, felszínesen ismerjük egymást, vonunk le konklúziókat, s csak akkor próbálunk így bölcselkedni, ha közel a kaszás.
Tetszett a lezáró kétsoros is.
No és igen, nagy bölcsességet rejt maga a cím is: magunk halunk, azaz egyedül vagyunk, maradunk a halálban.
gratulál: Grey
Kedves Grey!
Jól érted, erről (is) szól ez a vers. Alapvetően arra akarom felhívni a figyelmet, hogy annyira rövid időt töltünk itt a földön, olyan az életünk, mint a mező virága: ma teljes pompájában áll, holnap pedig elhervad és tűzre vetik. Ezért kell, hogy higgyünk a folytatásban… És persze az sem mindegy, hogy ez a pár földi évünk hogyan telik.
Köszönöm szépen kedves szavaidat!
Szeretettel: Klári
Elgondolkodtató, remek verset hoztál kedves Klári!
"de csak annyi számít, mégis csak annyi,
tudott-e élni, hinni, szívből adni…"
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm szépen, kedves Ica. Örülök a véleményednek.
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Megtalált a versed. Egy kedves barátot búcsúztattunk a minap. Minden gondolatoddal egyetértek!
A "magunk halunk" -ról jutott eszembe: nagyon találó kifejezés, hisz azt láttam mindenkinél, hogy mindig az ember dönti el ott belül, mikor akar elmenni. Mert egy idő után elfárad a lélek élni…
Köszönöm a szép soraidat, kellett most nekem nagyon!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Egy idő után a test elfárad, mert alá van vetve a mulandóságnak, de van valami bennünk, ami örök. Ezért fontos, hogy ne a láthatókra, hanem a láthatatlanokra tekintsünk… Köszönöm szépen értő soraidat.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Ez a versed igazán remekműre sikeredett! Az emberiség egész életútját leírtad a születésétől a haláláig. És a végére hagytad a nagy igazságot, a további "életünk" kulcsa valóban nem nálunk van.
Gratulálok Neked!
Kedves Melinda!
A vers azért nagyszerű műfaj, mert olyan sok mindent bele lehet sűríteni. Örülök neki, hogy pontosan érted, mit is jelent a befejezés.
Köszönettel: Klári
Kedves Klári !
Nagyon tetszik a versed.
Kiemelném ezt a sort : "tudott-e élni,hinni, szívből adni…"
Hisz ez az Élet értelme.
szeretettel gratulálok : Zsu
Köszönöm kedves Zsu! 🙂
Szeretettel: Klári