Hol vagy?
Miért hagytál itt?
Az élet rendje, tudom,
Nincs erő se hatalom,
Mely megmentene minket,
Mely visszahozna téged.
Magam előtt látom,
Nem vakíthat gyászom,
Mily féltőn óvtál,
Mily finoman szóltál,
Hogy segítettél engemet,
Rendetlen, ostoba gyermeket.
Vége már!
Elmentél, itt hagytál.
Gyászában vergődni egy unokát,
Ki hiányol egy nagymamát…
Felnőtt már ez emberke,
Én lettem belőle.
És te már csak fentről,
Az áldásos mennyből,
Igazgatod semmi létem,
S nincs ki letörölje könnyem.
Érted hullnak e könnyek,
Tán befelé, de el nem tűnnek.
Csak az hal meg, kit elfelednek,
S tudod, Mama, én nem felejtlek!
Hiányzol!
Mama
Szerző: Arnodre
7 hozzászólás
Megható, és nagyon szép. helyén vannak a szavak.
(remélem jönnek még jobb idők számodra)
szia
köszönöm, sanna!!!
Azt hiszem te vagy az első állandó olvasóm, már ha ez jelent valamit… mármint rajtam kívül, mert nekem nagyon sokat… köszönöm!
Gyönyörű…egyszerű szavak, mély tartalommal, érzéssel, hisz mindenki tudja milyen elveszteni valakit.
sajnos én is… úgy ahogy te!
gratulálok és köszönöm, h helyettem is szóltál bár nem lehet ezt kisajátítani…
MERT EZ CSAK A TIÉD!
Nem, Titusz! Én köszönöm!
Örülök hogy még él az anyukám de mikor olvastam összeszorult a torkom.Jó hogy még nekem nem kell emlékeznem.
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a verset! Segített túljutnom a mamaám elvesztésén, aki nagyon közel állt hozzám egész életemben. Sajnos már két hónapja nincs köztünk, de hála a versednek, még mindig érzem, hogy itt van! Köszönöm mégegyszer!! Így tovább…..nagyon jól írsz!! Tetszenek a verseid! Hajrá!
csorimama: nem az emlékezéssel van a gond, hanem ha már nincs lehetőség újabb közös emlékek/élmények szerzésére… 🙁
lkata: köszönöm, amiket írtál. nagyon jól estek a szavaid (mármint amik rám vonatkoztak)
És mindkettőtöknek köszönöm, hogy elolvastátok!
üdv
Arnodre