Nyirkos köd ölelésében,
megérkezett az est, sebtében
Olyan volt, mint a többi,
mit az ember munkájával tölti,
pedig jelentős volt pirkadatja –
a békéért küzdő írók világnapja –
megadta a lehetőséget nékem,
elmélkedjek az emberi léten
Robotolunk, vágyakat szőve,
életünket meghatározza a tőke
A mammon galád csődöt zúdít,
már nem tudni, ki, mikor lódít
Félelembe kergeti a népet,
feledtetve velük a jót, szépet
Tévedések tág halmazában
mi a stabil érték a hazában?
A legnagyobb kincs nem érme,
hanem az alig emlegetett – béke
Béke kell ennek a földnek,
megélhetést adjon a termelőnek
Béke kell minden családnak,
örülhessenek a mindenkori mának
Béke kell a szaporodó szegényeknek,
hogy munkájukból megéljenek
Béke kell annak is, ki ma gazdag,
gyarapodásukhoz nincs gyarmat
Béke kell az egymásra figyelésnek –
empátia valóság legyen – ne elmélet
Béke kell a barátsághoz, szeretethez,
béke nélkül ezek mind elveszhet
Béke kell a szabad gondolathoz
ne kötődjön félelem a másnaphoz
Az időtlenségben bolyongva
már nem fájjon a holnap gondja