Metamorfózis

Igen! Agancsaink hegyére
felszúrva már a csillagok,
vágtatunk sértett méltósággal
mi, emberekből lett szarvasok.
Patáink allatt roppan az ág
repül a szárat, rőt avar.
Messze még az ösvény vége,
s mindent tejfehér köd takar.
Őszi futás, remegő pánik,
tajtékos testünkön kiüt a láz,
szemünkben ősi félelem izzik,
nincs az az Isten, ki ránk vigyáz.
Futásunk már egyre jobban
farkasok diktálta vágta,
jajj, csak sor ne kerüljön
újabb változásra,
fog-csattogtatásra
ordas-vonyításra!