Mellkasokba nyitogat ajtókat halkan,
a szív folyója bárkát hordoz: álmot! –
mi alámos erdőt, partot, halált most,
szándékában állt temetőket sírni elő!
Magányának fejfát, holdat kiáltásnak,
hogy: volt, lesz,nincs! Az ének sodra
talán magához vonja révedt tekinteteink.