Mutáció

A létem gyógyulásba tér, hogyha mész,
halálom kihal, hiszem, mint Szókratész.
A test a lélekkel csupán időbe
egyesül velem. Mit számít, ki dől be

szavadnak utánam. Úgy kell hajtanom
tovább az úton, ne legyen rajta nyom,
játékod hajítsd. Csak van még eperszem,
óhajom megérett itt, benne merszem

édesít. Én mindezek ellenére
mit se bántam, de tudom, kellenél-e
másképp. Kalandozásod józan állat
is lehet, dobnálak, mint ócska sálat.

Nem engem döfsz szíven, és mást versz szájba,
bűvköröd elköltözött, tán Versailles-ba.
Elit negyed. Nem vagyok mázba vonva,
litániád a lényem átlapozta.

Mert van még színpad és vannak közterek,
egyke éjszaka. Nem leszek köztetek
a gátló, hol meghajolsz Belzebubnak.
Jó ez így, más vagyok. Messze rúgnak

a vágyak, téged elmém felejtene.
De jársz, mint korsó a kútra. Elejtem-e
ismét, vajon törik emlék vagy marad,
fáj-e még ha unsz, szememben hagyma vagy?

Más e kor, őseink álma quadra vált,
internet alakítja a nagymamát,
a dédit, feltört hedonisták kasztja.
Carpe diem – mutációm akasztja.