Remegő érdes kis kezével
már sohasem simogat,
szolgálta mindig családját,
fiúkat és lányokat.
Reggel korán kelt,
a kakas sem kukorékolt,
szép hosszú haján
a hold fénye ragyogott.
Fonta tekerte, s feltűzte,
kicsi kontyba rendezte,
fejére kendőjét kötni
sohasem feledte.
Mire mi ébredtünk
a tűz már ropogott,
a konyhácskában
malátakávé,
pirítós illata kavargott.
Álmosan nyújtóztam
a ropogós ágyban,
– keljél mert elkésel –
mondta ő lágyan.
Zománcos lavórba
a langyos vizet öntötte,
sparheltnál a törölközőt
már előmelegítette.
Latyakos csizmám
a tűzhelynél száradt,
gondosan előkészítette,
iskolaruhámat.
Egész úton a táskámat cipelte,
Tanító néninek csókolomot köszönve
indított utamra…
Unokájáért nap, mint nap aggódva.