messzeségbe bukik
az ezerfejű végzet
kísért a csend
és átölel az igézet
fekete keveredik
fájó vörössel
sarkos négyzetek
a lágy körökkel
sikoltsatok
hiszen fáj az élet
üvöltsetek
hiszen most is félek
vágyódó kezek
kapnak utánam
kotornak bennem
mint valami kukában
elkerülnek
mosolyt fakasztó társaim
elhervadnak
derűt fakasztó álmaim
és a csend elvérzik
a fák tetején
és a magány örökre
ide fészkel belém…
2 hozzászólás
Nagyon jó,gratulálok.Cseng, bong, magával ragad.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Öregsam!
Cseng, bong és hideg és kemény vagy elnyel, beolvaszt és abban reménykedünk, hogy az egészből mégis születik valami új…
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu