Nem vár más, csak az üres ágyam
Ebben a rendetlen félhomályban,
Ahol a csend, bár szólni készül,
Mégsem talál a hangra végül,
A szétszórt idő keresi önmagát,
Hogy visszazárja kör-térfogatát,
De leesett és messze elgurult,
Mint a Nap, mi a horizontba hullt,
Hogy nem is vettem észre, este lett,
S hogy tavasz van, de érzek csak telet,
Didereg az éj, s a kihűlt takaró
Hogy meg ne fagyjak, épp csak arra jó,
Mert nem takar be, nem ölel kezed.
Nehéz lennem, élnem nélküled.
7 hozzászólás
Szeretettel gratulálok kedves Miléna!
Szép képek közé, kihűlt takaró alá rejtetted az érzéseidet.
Örömmel olvastam: oroszlán
Köszönöm szépen! 🙂
Üdv,
Miléna
Tetszik a munkád, ezért foglalkoztat.
A négy „hogy” kötőszóból a másodikat „Hogy nem is vettem észre, este lett,” Ám-ra, vagy Lám-ra változtatnám.
A másik „bajom azzal van, hogy a körnek (síkidom lévén) nincs „térfogata”, csak területe.
A többi a Te dógod. Gratulálok a.
Köszönöm az építő hozzászólást, antonius, igazad van a kötőszavakkal kapcsolatban, ez nekem nem tűnt fel korábban, most viszont már eléggé bántja a fülemet nekem is. A körrel kapcsolatban is igazad van (no látszik, hogy nem voltam egy nagy matematikus), de úgy gondolom, hogy ennyi költői szabadság belefér.
Üdv,
Miléna
Kedves Miléna!
Egyet értek Oroszlánnal, nagyon szép a versed.
Jól ábrázolod a magányt, de nem érzek fájdalmat benne.
Vagy, mert régen volt, vagy, mert ez a nélküled nem végleges.
Tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Kedves harcsa!
Inkább időlegesnek mondanám ezt a nélküledet. 🙂 Köszönöm, hogy írtál!
Üdv,
Miléna
Kedves Miléna !
Én inkább nem fájdalmasnak, hanem teljesen nyugodtnak érzem alkotásodat.
Nekem nagyon tetszett.
Szeretettel gratulálok: Zsu