Ördög bújt belém,
Mikor felébredtem, éreztem.
A pokol tüzében égtem,
Az ördög meg csak rajtam nevetett.
Miközben rajtam nevet,
Lelkem temetem.
Belém bújik,
És az ördögi énem erősödik.
Mikor belém bújt,
A világ is megvadult.
Egésznap pörögtem
Ő meg csak rajtam röhögött.
Kérdezem tőle:
– Mondd, miért én?
Miért költöztél belém? –
De az Ördög csak nevet.
Veszekszem vele:
– Boldog lehetsz, mert bennem élhetsz!
Lelkemet temetheted,
Gonosz, gyilkos vágyaidat kiélheted!
Szívtelen, lelketlen
Ez is csak te lehetsz.
Egy gonosz lélek,
Ki elrabolta lényemet.
Mit tegyek?
Fogadjalak el?
Nem, nem és nem!
Meglátod, legyőzlek!
Felveszem a kesztyűt veled,
Elűzlek örökre…
Nem félek,
Mert nem vagy legyőzhetetlen. –
Ördög bújt ma belém,
Pokol tűzén lelkem temettem.
De felvettem a kesztyűm vele
És kijelentem: – Legyőztem! –
2 hozzászólás
Versed tanulságos, mivel a nagyon is erős küzdelmedet – eredményesen folytattad le az ördöggel, igen, és legyőzted. Élvezetesen leírt, könnyed költemény. Szerintem: jeles!
Szeretettel: Kata
szió
Ilyen fura verset még szerintem nem nagyon írtam, bár volt egy-két érdekes, de nem ennyire. Köszönöm, hogy benéztél ismét hozzám!
üdvözlettel: Eddie