mikor gyűl a méreg bőröd alá zárva,
mikor érzed: kéne gyógyír a sebedre,
de csak új bántás jön, s a rossz gyűlik egyre.
Kerüld el a sötét, eldugott sarkokat –
– ott nem hallja senki panaszos hangodat.
Állj ki bátran s tárd fel zúzott életedet,
nyújtózkodj, s így talán elérik kezedet…
Nem jó az éveket páratlanul, árván
lepergetni, várva lesz-e még szivárvány,
eljön még az kire mindöröktől vártál…
Kérd a segítséget, most rimánkodj érte,
s jön, ki tud flastromot szíved nyílt sebére
– elhozza neked a boldogságot végre…
3 hozzászólás
Jól tetted, hogy próbálkoztál… mert jó lett nagyon. A témája pedig tényleg páratlan, mert nagyon jó, hogy arra biztatsz, hogy fel kell állni, tovább kell menni, és ki kell tartani… ez most nálam is aktuális 🙂
(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy verstanilag eredetileg a szonett jambusi lejtésű vers… érdemes kipróbálni és alkalmazni ezt, mert gyönyörű dallamot ad neki, és hamar rá lehet érezni a magyar nyelv dallamos mivolta miatt… nem bonyolult 🙂 Olykor a maga természetes mivoltában van egy ritmusa, sodrása a soraidnak… Te tudnál időmértékesen is írni 🙂 efelől nincs kétségem 🙂 )
Szeretettel: barackvirág
Köszönöm kedves Barackvirág!
Lehet, hogy tudnék – de eléggé idegen tőlem – nem érzem magaménak 🙂
Szeretettel Éva
Kedves Éva!
Nem is olyan régen, én is kezdtem próbálkozni a szonettel, s nagyon megszerettem.
Érdekes, hogy a sorvégek rímjeit szinte valahányan másképpen alkalmazzák, s a szótagok számát is.
Én a 11-es szótagszámokkal, és ölelkező rímekkel szeretem legjobban.
De a tiéd is nagyon szépen rímel, s szerintem ez minden verset felemel.
Élvezettel olvastam.
Szeretettel: Kata