Pirkadat előtt

Egy bársonyos hajnalon,
Hold fénye ringatózott a tavon.
Egy piciny kis rózsaszirom,
táncikált a szelíd hullámokon.

Nem szirom az hékás!
Egy fehér vitorlás!
Az Apátság falai alatt
alattomosan haladt.

S a sikító csend tengerében
megszólalt a pirkadat,
a fénysugár melegében
lubickoltak a kis halak.

Nem sejtve veszélyt, sem véget
kacéran nézték a stéget
és jött a vészjósló gondolat,
közelített a csábulat.

S hamm, a mohóság hevessége
belesodorta őket a veszélybe.
S rabbá váltak, eltűnt a csoda
a szabadságnak vége, minden oda!

Egyikükben erős volt az akarat,
látni akarta még a vizet a nap alatt.
Mindenáron odakívánkozott,
szabadulásért áhítozott

A kínzó vágy az élet után elkábította,
így bezárult előtte is a menekülés útja,
mint mikor a megtört szív, kapálózik hiába
úgy vergődött halacskám egy fazék aljába.

Mi ebből a tanulság? Ejh, hát mi lenne?
Halnak nem fazékban, hanem vízben a helye!
Holdnak, Napnak trónusa: az égen
Pecabotot pedig, tartsd szépen a vízben.