REGGELI BÚCSÚ
Pázsit kel fel mostan,
elmúlt az éjszakánk,
szívem hevesen mostam,
gyöngyeső hull reánk.
Gyáva víz mossa dúló partot,
fülemben hullámkacaj harsog,
kőris áll kócos ágyunk fölött,
bakancsom, ha volna, rúgnám a földet,
míg füstölög.
Lelkemben nőnek kalászok,
álmokkal nyomja szét álmaim,
lepedőnkbe gyűrve halászok,
s alázatot kérnének vágyaim.
Loboncodik szeme és a haja,
elcsordogált a múlt éjszaka,
gyönge már a vágyunk ajka,
s magvam nyögve szétszakad.