(Régi Magyar tájak sorozat)
Álmosan libben a fátyolos égen
Csendesen úszó felhő sereg
A tarka virágú illatos réten
Széles fa árnyán nyáj szendereg
Egy távoli templom harangja kondul
Messze az úton, egy szekér csikordul
S bérese kurjant a bak nyeregén
Majd eltűnik lassan a domb tetején
Billen a gém egy távoli kúton
Húzza a gulyás hogy inni adjon
A tolongó csorda a vályúra vár
S körötte gomolygó por köde száll
Izzik a nap heve forró a táj
Reszket a távoli látóhatár
S felrepedt arccal a szomjazó szik
Vemhes felhőkről záporról álmodik
Sándor Gyula Magyarország
2005.- december- 10.
—————————————————-
Este a pusztán
(Régi Magyar tájak sorozat)
Lomhán kondul a kolomp az öreg kos nyakába
Hazafelé tart a nyáj a végtelen pusztába
Lehull a fényes napkorong a rónaság szélére
A juhászné is készül már s terít estebédre
Messze túl az égen mint vibráló lidércek
Izzó pírba váltanak a hervadó fények
S érkezvén az alkony megfakult ruhába
Ráleheli fátylát a szendergő tájra
Akolban a birgék kérődzve hevernek
A petró fényénél lassan elpihennek
Sarokban a bojtár a pörköltet majszolja
Majd illatos szénán térvén nyugovóra
Csak egy kuvik kiált a gémnek csúcsáról
Borzongva hallgatják az alvószobából
A távolból neszez a nádas suhogása
Hol toportyán oson a sűrű éjszakába
Mélyeket bólint a csend kialszik a lámpa
Ráhagyván a tanyát az éber kutyákra
S míg felcsendül a tücskök síró hegedűje
Álom ködök libbennek lassan szétterülve
Sándor Gyula Magyarország
2006.-január-02.
———————————————–
Az aratás
(Régi Magyar tájak sorozat)
Szellő kóborol céltalan, néha meg-megállva,
Itt is, ott is, beletúr a szikkadt út porába.
Parasztok feszülnek a lendülő kaszának,
S az aranyló búzába, sorba rendet vágnak.
A fehérnép sarlóval, a markot felszedvén,
Majd keresztekbe rakják, szépen, sorja mentén.
Hogy érhessék a szem, még, vagy néhány napra,
Majd a szérűn sok táncos láb, később kinyomtatja.
Vibrál a rónaság, már a szél sem rezdül.
A nap is fentről néz, majdnem igenyesrül,
S messze túl a tarlón, a templom tornyán,
Megkondul a harang, a delet kiáltván.
Hűs árnyékot borít, a rezgő nyárfa lombja.
Elő kerül lassan a kenyér, meg szalonna.
A cserépkorsókat reggel fölbe ásták,
Hogy az innivalót, jó hűvösön tartsák.
Míg enyhül a nap heve, eldőlnek a nyirkos avaron.
Csupán, az aludttej marad még kicsit, sűrű bajszukon.
S ha majd az alkony, halvány fátylat sző az égen,
Elindulnak hazafelé, a zörgő szekéren.
Sándor Gyula Magyarország
2006.-január-13.
4 hozzászólás
….városi embernek igencsak kellemes ezeket a régi, nyugodt hangulatú verseket olvasni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!….különösen fiataloknak ajánlott,akik ezt a világot már csak hírből ismerik…és remélem, ezekből a versekből is:):):)……szemem előtt látom azokat a festményeket ,ahol ezek a témák szerepelnek…szia:):)
Kedves Dorotea
Nagyon köszönöm, hogy időt szenteltél a versemre, annak pedig örülök, hogy elnyerte a tetszésedet.
Gyula
Nagyon élveztem az ízes, szépen megfogalmazott, összecsengő rímekkel megírt verssorokat. (Itt, az első kettőnél hiányoltam a mondatok végéről a pontot, közbül pedig a vesszőket. Ne haragudj érte, régimódi vagyok ilyen szempontból.)
Remek verseket faragsz, csak gratulálni tudok hozzá! Meg is érdemelted a díjakat, amiről olvastam a bemutatkozódban.
Nem egyszer tévedtem már Hozzád. Amikor meglátom a fényképedet, mintha az én kedves testvéremet látnám, a megszólalásig hasonlíttok egymásra. Ő is Budapesten lakik.
Üdvözöllek.
Kedves Kata.
Mindig nagyon örülök, amikor megpillantom a nevedet az írásaimnál. Köszönöm a szép szavakat. Küldhetnél egy fotót a testvéredről, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy néz ki.
Üdvözlettel
Gyula