Elbújtak a lánggal égő gondolatok,
Az éjben égő gyertyák közt kutatok.
Keresem a hanyatló napfényt,
Vágyom a régi kedves ölelést.
Bánatosan keresek, kutatok,
Hol vannak a régi, éltető csókok.
Eltűntek a fájó távolságba,
Köd borult rájuk szürke homályban.
Gyertyák között, reményadó fényben,
Ülök most, méla magányra ítélten.
Titkon remélem: rám lelnek,
Óvó karokkal, gyengéd ölelések.
Lágy dallamok helyén,
Most csend ül ajkamon,
Didergő emlékekké lettek,
Lánggal égő, szerelmes éjjelek.
Helyükbe jött váratlanul,
A zord közöny, láthatatlanul.
Orvul támadó silány közöny,
Távozz! Nincs hozzád közöm!
Szeretetet, a szerelem helyébe!
Megértést, az öregség küszöbére!
Talán a vágyott ölelés rám talál,
Mielőtt magával ragad a halál.
2005. 09. 05.
2 hozzászólás
Ha magányban múlik, telik az élet – rosszabb mit a tele munka tele élet. De a versek, az írás itt is – ott is örömet igérnek.
Nagyon jó verseket írsz- ritmikailag , hangulatilag is nagyon jónak tartom őket.
Szeretettel fefo /Zsuzsi
Szia Zsuzsi!
Nagyon kedves vagy igazán jólesnek önbizalmat sugározó szavaid, vleményed,
Szeretettel:marica/Marika