Ha látom a napfényben tündöklő tájat,
zöldülő mezőket, a virágzó fákat,
feledem a nyomasztó gondokat.
Hiszem, hogy boldogság lesz a világon,
hiszek abban: a sötétség eloszlik,
s szívemben a Fénypont kivirágzik.
Tudom, és hiszek is mindig a jövőben,
mégis, gát takarja az utat előlem,
sírva fakadok, kétségek gyötörnek.
Olykor nehéz lépések állnak előttem,
hitem a boldogságtól úgy elröppen,
mint költöző madárraj, mikor útra kel.
Borús napok után rám süt a napsugár,
gondjaimat mindjárt másként látom,
sokszor elfeledem a rossz napokat,
szőni kezdem legszebb álmaimat,
még a Sötétség szele is megfordul,
és szívemben a reménység kigyúl.
Örömünnepet kongnak a harangok,
a város utcáin a fények kigyúlnak:
gyertyáktól fénylenek az ablakok,
ünneplő ruhát öltenek az emberek.
A Sötéttől többé félni már nem kell,
fejünk fölül a válságos idő elvonul.
Hallgassunk szavára a Mi Urunknak,
megmutatja nekünk az igazi utat,
és csak egyedül Tőle tanuljuk meg,
mi az igazi, és önzetlen szeretet,
majd Ő vezet el az örök boldogságba:
a jó Isten elé, fel, a Mennyországba!
21 hozzászólás
Kedves Kata!
Nagyon szépet írtál!
Egyetértek a gondolataiddal! Mindig meg kell találni a parányi örömöket, hogy a hatalmas akadályokat le tudjuk küzdeni!!! És soha nem szabad kételkedni abban, hogy jobb lesz… és nem szabad hitetlennek lenni… (Mondom ezt én, aki pogány vagyok… de mégsem hitetlen!!!)
Szeretettel: Falevél
Kedves Kata!
Így van, ahogy írod, követni kell a fényt,
melyet az Úr vetít elénk!.Reményt feladni sosem szabad, egyetértek.
Gratulálok szép versedhez!
Üdv: Csilla
Kedves Kata!
Szépen vallod meg Istenbe vetett hitedet!Szerintem így érdemes élni.
Szeretettel üödv:hova
Kedves Kata!
Olykor kétségek gyötörhetnek bárkit. De hát az élet hozza ezt magával. Ez természetes dolog is. A remény megtalálása és megtartása ellenben lelki erőt feltételez. Hinni kell, reménykedni kell és bízni kell. Az Úr minden bizonnyal megsegíti azt, aki hisz őbenne.
Gratulálok versedhez!
Alberth
Kedves Kata!
A versed olyan szép, hogy ibádságnak is beillene. És mind aghy mindannyian tudjuk, a hivő emberben a remény hal meg legutoljára. Ez a versed a Bibliábol juttatott eszembe egy idézetet:
"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,
Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban"
üdv Toni
Kedves Kata!
A megtörhetetlen hit mellett teszel tanubizonyságot egy nagyon szép verssel.Én is hiszem,hogy remény és hit együttes segítségével és az Úrba vetett bizalommal az emberek javát szolgáljuk.
szeretettel: ruca
Igazán nagyszerű a versed, kedves Kata!
Kedves Kata!
Gyönyörű ez a versed…
Eddigi életem során a hit mindig megóvott…
És tudom, ahogy mindenkinek, úgy nekem is
van valahol fent egy védő angyalom aki vigyáz rám…
Köszönöm az élményt…
Barátsággal: Barna.
Kedves Falevél!
Örülök, hogy Te is derűlátó vagy, csak így lehet leküzdeni az akadályokat, amelyek időnként megnehezítik a mindennapjainkat. A lehangoltság megnehezíti az életünket.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Szeretettel: Kata
Kedves Sólyomlány!
Már kislány koromban megtnultam, hogy hinni és bízni kell a jövőnkben. Életem mottójául is olyan verssorokat választottam, ami erről szól, és nálam bevált.
Köszönöm, hogy megtiszteltél látogatásoddal.
Szeretettel: Kata
Kedves Valéria!
Én is azt vallom, amit Te olyan szépen megfogalmaztál. Köszönöm a látogatást.
Szeretettel: Kata
Kedves Toni!
Köszönöm a látogatást és a küldött bibliai üzenetet. Te mindig megtalálod, a megfelelő üzenetet.
Szeretettel: Kata
Kedves Ruca!
Még a legnehezebb időkben is így éltem, és emiatt sosem kellett meghátrálnom. Köszönöm hogy nálam jártál.
Szeretettel: Kata
Kedves András!
Köszönöm, hogy szerény versemet ilyen szép szavakkal illetted. Véleményedet nagyra értékelem.
Szeretettel: Kata
Kedves Barnbás!
Köszönöm látogatást és a szép szavakat, amit meg sem érdemlek. Annak örülök, hogy sok mindenben egyetértünk. Jó, ha Valaki Odfentről vigyáz ránk.
Szeretettel: Kata
Bizony, így legyen! A remény hal meg utoljára, hitünk mindig van (valamiben mindig hiszünk), úgyhogy csak pozitívan! Szépen megírtad benne, h mi a helyes út! És te jó úton jársz! 🙂
Nagyon tetszik a versed! Igazi Reményt adó! 🙂
Szeretettel: Nairi
Köszönöm Nairi a kedves szavakat. Hit és remény nélkül az élet üres lenne. Köszönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Kata
Érdekes: ahogy beléptem ide, hamarosan a "Véletlenül" eme saját versemet hozta elém. Ezért fölteszem az "AJÁNLJUK MAGUNKAT", hogy akit érdekel, olvassa el. Szeretettel várom az érdeklődőket!
Kata
Érdekes: ahogy beléptem ide, hamarosan a "Véletlenül" eme saját versemet hozta elém.
Ezért fölteszem az "AJÁNLJUK MAGUNKAT"-ok közé, hogy akit érdekel, olvassa el. Szeretettel várom az érdeklődőket!
Kata
Drága Kata!
Meg mutattad az utat szépséges versedben.
Köszönöm.
Szeretettel
Ida
Köszönöm, drága Ida, hogy eljöttél és olvastad. Mindig akad olyan vers, amit elfelejtettem ide föltenni. Köszönet az érdeklődésért,
szeretettel: Kata