Ó ti bokrok, rózsabokrok,
ily hangosan mért dobogtok?
Nem mi vagyunk, szívük annak,
akik bennünk rejtve vannak!
Szerelemnek tüze lobog,
a mi szívünk attól dobog.
Összebújva, nagyon mélyen,
rózsabokrok rejtekében.
Ó ti bokrok, rózsabokrok,
mily csodásan illatoztok!
Bennünk rejtezik egy leány,
rózsás arca oly halovány.
Olyan hamvas, mint gyöngyharmat,
nincsen rózsája e parknak.
Ami jobban illatozna,
karjaimban, vágyakozva.
Ó ti bokrok, rózsabokrok,
ily nagy csöndben miért vagytok?
Mert velem van, s ajka számon,
csönd csendül a rózsafákon…
4 hozzászólás
Jaj! Ez nagyon tavaszi… Olyan bolondos, szerelemes…
Egy igazi színfolt írásod!
Szeretettel: Zuzmara
Köszönöm, kedves Zuzmara!
Üdv.: Alberth
Kedves Albert!
Ajjaj, rózsabokor! Ki szedi ki a tüskéket?
Romantikus, humoros és ………garantáltan maradandó emlékké válik.:))
De a szerelem mindent legyőz! Igazi tavaszi hangulatú vers.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Nincsen rózsa tövis nélkül, de a bokorba még a szúnyog is betéved olykor. Ennyi áldozat még belefér az idillbe. Tapasztalatból tudom. :)))
Üdv.: Alberth