Havas úton baktatsz
Csontig hatol a szél
Közben arra gondolsz
Majd elmúlik a tél
Kabátodat összehúzod
Fogad vacog, kezed hideg
A havat már nagyon unod
Megfagyasztja ereidet
Póráz végén kicsi kutya
Orrocskáját hóba dugja
Nagyot szökken elszalad
Megkerget egy madarat
Lelked mélyén zöld mezőn jársz
Virágzó fák vesznek körül
Kankalint és ibolyát látsz
Tested, lelked máris örül
De addig: Havas úton baktatsz
Csontig hatol a szél
Közben arról álmodsz
Csak elmúlik a tél
8 hozzászólás
Ezt a verset terészetesen nem idén télen írtam.
Kedves Rozália!
Igazad van, az idei tél kilóg a sorból, ami a hideget illeti. Vagy meleget? 🙂 De a versed nagyon jól érzékeltette velem, hogy milyen is az a fagyos tél, egészen hideg lett a szobában! 🙂 A keretbe foglalás is tetszett. Üdvözlettel: Anna
Tetszik, hogy az utolsó versszakban visszatér az első. Kis keretes költeményedből gondolom, hogy nem a tél a kedvenced. Pedig én szeretem a telet. Jó a vers.
Kedves Boer!
Valójában szeretem a telet, ezt a verset egy olyan évben írtam, amikor még áprilisban is hóvihar tombolt.
Jó kis fázós versike, brrr…nagyon tetszett Rozália…di di di didergek is:)
Grat!:)
Kedves Sleepwell!
Köszönöm a látogatásodat.
Rozália
Minden télen érvényes lehet.Grt.Z
Köszönöm szépen, kedves Zarzwieczky!
Boldog újévet!
Rozália