Anyám méhében volt nekem legjobb,
oda január végén kerültem,
hogy éljek, majd növekedjek szépen,
s túljussak egyszer a kerítésen.
Legelőször egy kiságyba tettek,
csak sírnom kellett, ha bármit kértem,
én feküdtem a rácsokon belül,
és vártam, míg kérésem teljesül.
De várni már akkor sem szerettem,
pedig nem tudtam, hogy mindig így lesz,
aztán, végre sikerült felállnom,
s hirtelen kitágult a világom.
Mászkáltam a szobában, a kertben,
majd a falu is kicsi lett nekem,
buszokra és vonatokra szálltam,
így az ország több részét bejártam.
Ezek után külföld lett a célpont,
izgatottan léptem át a határt,
mennyi szépséget rejt Európám,
nem láthatta se mamám, se anyám.
Kerítéseim eddig terjedtek,
megfizetni a többit nem tudom,
esténként a csillagokat nézem,
s szabadságom csak lelkemben érzem.
4 hozzászólás
Kedves Adrienn!
Ha a lelkedben szabadság van és ott érzed, akkor azok fránya kerítések nem számítanak. gondolom én! Mert van kinek nincsenek kerítések még sem szabad!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm, hogy olvastad. Igen, pont erről van szó. Kerítései mindenkinek vannak, akkor is ha nem konkrétan fából, drótból vagy kőből készültek. Ami azt jelenti, senki sem szabad valójában, csak lelkileg, bár lélekben is meg lehet törni embert.
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrienn!
Úgy érzem egy egész élet van ebben a versben. A Te életed. Talán a harmadik versszak miatt
tűnik kicsit szomorúnak a versed, de lehet tévedek. Részletesen kidolgozott versnek gondolom. Ezért tetszik nekem.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy olvastad. Az én életem is, az egyes szám első személy miatt, de bárki másé is, aki nem tehette meg, hogy oda utazzon, ahová szeretett volna, vagy életében bárki, bármi módon korlátozta akaratában.
Szeretettel: Adrienn