Valaki szembekötősdit játszik velem.
Alattomban szemem bekötötték
és elmentek mellőlem hangtalan,
anélkül, hogy megmondták volna,
mit keressek.
Sorra kezembe fogom a tárgyakat:
ez itt a bögre, ez itt a bögre letörött
füle, hopp, jobban vigyázz, még megvágod
vele magad,
ezt anyám hangján hallom,
ez itt a fésű, emlékszem, tegnap még a
szekrényben volt, ez itt a
könyvhalom, jujj, le ne döntsem,
egymáson Hesse, Keys, Rivers,
Babits, Radnóti, József Attila
szavai toronyban,
fogkefe, fogkrém – reggel sietni kellett.
Ez meg a táskám: belesűrítve cseppnyi
világom,
botorkálok tovább, fal mellett sorakozva
lépteim, mint katonák,
ez itt a város, amelyben élek, tenyerembe
fúrja magát a tévétorony. ráülök
a hegyre pihenni. lábam alatt furcsa
formák, nem értem – talán mégsem a
város, építőkockák lehetnek.
Kutatok tovább, hozzáérek ujjaidhoz, de
mondd csak, tapogatózó,
türelmetlen tenyerem miért nem engeded el?
6 hozzászólás
Szreintem vagy a címnek kellene másnak lennie, vagy ha mégis ragszkodsz a döltbetűs sorhoz, akkor legalább a végén valahogy fejezd be a megkezdett itt szerintem fölösleges keretet.
Üdv
Az nem keret, méghozzá nagyon nem. Ha annak szántam volna, azt észrevennéd. Hidd el, nem véletlenül csináltam így az egészet, ahogy van. Olvasd el talán figyelmesebben, és megérted, hogy miért.
Tetszett, Miléna, szépen vezetted fel, a képek, a világ tágítása, és kapcsolattá formálása is jó volt.
aLéb
Köszönöm szépen.
Miléna
tetszik nagyon:)
Örülök neki. 🙂