Tíz körmöm tíz ragyogó csillag,
hátamon folyik el a Tejút,
szempillámmal Téged takarlak,
s mondok neked mesét, halk szavút.
Tekintetem óvó végtelen,
ajkam gyöngéd, dél-nyugati szél,
hajnalként simít a két kezem –
súg-búg a lélek, a test beszél.
Tenyerem est, szemem a holdfény,
két karom akár az alkonyat,
éj lobban az ujjaim hegyén –
kedves, álmodj édes álmokat.
2006. szeptember 27.
6 hozzászólás
Jaj de gyönyörű!
Megtanulom, és este lemondom a férjemnek.
Oké, akkor szép estét nektek 🙂 Köszönöm 🙂
Gyönyörű!!! Sajnos én már nem ichletek ilyenekre. Grt. Z.
Kedves Z, soha ne mondd, hogy soha 🙂 Köszönöm!
Szia Netelka!
A "véletlenül"-ben akadtam erre a versre. Amikor láttam, hogy te írtad, megörültem, hiszen a hangos versek között meghallgattam műveid, nagy hatást gyakoroltak rám.
Ezen is mélységesen meghatódtam, mert fenséges, lírai!
Üdv: Kankalin
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett – köszönöm, kedves Kankalin! 🙂