Szemedbõl a bûvös szikra
Fellobbantja szívem lángját!
Ez lehet szerelmünk titka,
Így korbácsolva szívem vágyát:
Korbácsolva, tüzet szítva,
Szívem legmélyébe markolva!
A szerelem falaihoz szorítva,
Így él szívem belédkarolva!
Szívemben forró tûz lobban,
De az érzés sértetlen marad!
Szívem már csak érted dobban,
Bátran add meg neki magad!
Máglyaként lobog ez a tûz,
Szívemet a szíved táplálja!
Erõs kötelék, ami összefûz,
Kicsi szívem ezt nem bánja!
Hallgasd hát szívem szavát,
Amint éppen szerelmet vall,
Így tárja fel neked magát
A szívem, ki érted él s hal!
Õszinte veled, magával ragad,
Neked súgja szívem hangjait:
Szívem beszédes, jeleket ad!
No, vajon te érted-e szavait?
2 hozzászólás
Nekem az utolsó versszak tetszett a legjobban.
Gratula a vershez!
Köszönöm, bár az az igazság, hogy szinte ez az egyetlen olyan versem, mely nem belső késztetésre született, hanem kérték, hogy irjak egy szerelmes verset…
De azért igyekeztem 🙂