Nyirkos fokok árnyékában rejtve
lustán kanyargó, korhadó lépcsőkön
haladt görnyedten, de fürgén a
bába.
Szörnyű születés
volt a hajnali levegőben.
A patkányok elnémultak,
felemelték szürke szemüket és
vártak,
a férgek nem folytatták
gyűrűző mozgásuk,
minden ablakot reteszekkel
zártak,
feszes csend porladt el
a bába öregedő lábai alatt.
Felért a toronyba,
– a lét tornya volt ez –
hol már nyöszörögve
vajúdott a magányos
Tudat,
árva párnái közt lehelte
kínját,
az áporodott levegő
tüdejébe hatolt.
Odalenn, a vaskapuk előtt
várakozott a nyugtalan
Hatalom,
fekete lovak, fátyolozott fogat
zárta magába mohón
a reszkető aggodalmat.
A toronyból a nyögések lezuhantak
a lovak lába elé, a földre,
melyben annyi test lett
újra por;
az örökös, végtelen sírhantban
zokogott az évezredes
fájdalom.
Az utolsó sikoltás
két dolgot jelentett
tudta ezt mindenki
jól –
a türelmetlen fogatban
fészkelődő Hatalom
és a torony fölött elszálló
sötét varjúsereg –
meghalt a Tudat, de
megszületett a
Szó.
2 hozzászólás
Valóban abszurd ! Hogy is lehetne a tudat nélkül szó? Bármennyire misztikus, bármennyire elvont is – ami nem baj – de tudat nélkül legfeljebb csak az őrületről szólhat a szó. Bár ha jól belegondolok az emberiség történetét át meg átszövik elferdült tudatok kreálta elvek, elméletek és ezek következtében gyakorlatok (Hitler, Sztalin )és a kollektív őrület. Elfogadom ! mégiscsak jó vers! Amolyan szabad vers. De elgondolkodtató !
szeretettel fefo
Megértetted amit mondani szerettem volna, még ha nem is gondoltam mondjuk Hitlerre, vagy Sztálinra, de valami ilyesmiről van szó, hogy gyakran úgy mondatnak ki szavak, hogy mögöttük a teljes “sötétség”. Vagy az őrület. Ahogy tetszik. Köszönöm a hozzászólásod! Üdv: Banyamacska