Csend van. Szélcsend.
A tenger vize sima, érintetlen.
Az ég derült, felhőtlen,
A Napot látni a víztükörben.
Oly nyugodt minden, csendes,
Hallom gondolataim fortyogni bennem.
Hallom, miként emlékszik a jóra,
A szépre, a nyugtatóra.
S elmélkedem: még látom, ott van
A tegnapok lábnyoma a homokban.
Akkor este volt, gyönyörű este,
A naplementét néztük kettesbe.
A víztükör akkor is sík volt,
A Nap rajta vörösen izzott.
Vörös volt, s tüzes,
‘mi felforrta vérünket.
Akkor szenvedélyes csókok közepette,
Mélyen a szemembe nézve,
Azt mondá csodás hangján:
„Szeretlek, de igazán…”
4 hozzászólás
Szia!
A tengerparti varázs , az egyedülálló! A versed jól sikerült:-)
Szeretettel:Selanne
Köszönöm szépen. 🙂
Ez a versed is jó, szép szavakat használsz.
Írjál sokat, gyakorlással sokat tanulsz.
Egy javítanivalót ajánlok: "kettesbe". Tudom, hogy az előző sorvég rímje miatt írtad így, de ilyenkor jelölni kell, a következőképpen: kettesbe' – mivel egyébként n-nel kellene írni!
Szeretettel: Kata
Köszönöm a tanácsot. 🙂 Ha belegondolok, tényleg úgy kellett volna írnom. 🙂 Köszönöm.