Tévutak

csorgatott napfény
vörös leve szivárog
fagytól dermedt
kopott varjú károg

zúzmarától fehérlik
kihullott fekete toll
hóroppanás muzsikál
a talpam alól

didergőn bújik
kabát a testhez
lágyan simul
alkony az esthez

üres lyukak csak
nyomaim a hóban
egy ideig még mesélik
nem rég itt voltam

a végtelenből jönnek felém
elhagyott lépteim
bárhová megyek elkísérnek
elképzelt vétkeim

hideg az éjszaka
és dermeszt ébredő szél
a hó minden roppanása
elhagyott múltamról beszél

milyen végtelen a fehér,
hideg hó-óceán
mintha hívna: Gyere,
úgyis vége már!

megfordulok és vissza indulok
a hiába megtett úton
eltűnik mögöttem, vissza emelkedik
a mélyre süppedt nyom

mintha soha
nem jártam volna erre
lassan eltűnik
minden léptem helye