Történt minap, valahová
utazok a villamoson;
egy ifjú hölgy mellett állok,
ül, és néz ki az ablakon.
Divatos rajta a kabát,
magas sarkú a csizmája;
büszke lehet hosszú, szőke,
dúsan hullámos hajára.
Sacc per kábé húsz alatt van,
karcsú lehet, ahogy nézem,
hajdan ilyen-korúaknak
udvaroltam én merészen.
Szemmel máris vetkőztetem,
igen, igen, nagyon begyes!
Gondolom, a „mellehúsa”
még nem rágós, viszont hegyes…
És a nyaka, az a pelyhes,
szépen simul a fejéhez;
férfiember ilyenkor már
valahol valamit érez.
Formás lehet az a popsi,
rajta trónol a kis drága;
nem érzi már a korát az,
kinek van fantáziája…
Váratlanul felém fordul,
rám néz, s felpattan hirtelen:
„Jaj, bocsánat, bácsi kérem,
máris átadom a helyem!”
Mit mondjak, lelombozódtam,
s fölfogtam a valóságot…
„Óh, köszönöm,” – szóltam nyomban,
„következőnél leszállok!”
5 hozzászólás
Kedves Dávid! 🙂
Ez nagyszerű, humoros történet, bár megélni nem annyira, s szembenézni a valósággal…
Gratulálok! Máskor is szívesen olvasnék ilyeneket..:)))))
Szeretettel…Lyza
Ez nagyon aranyos, mandolinos.
Nagyon tetszik Kedves Mandolinos. Szemtelen ez a fiatalság, hogy bennünket mindig emlékeztet a korunkra. Még akkor is, ha ezzel csak udvariasságukat mutatják ki. Bár, manapság ez már ritkaság. Szeretettel gratulálok, nagyon jó! Magdi
Nagyon tetszett versed, kellemesen mosolyogtató, remek humorérzéked van:)
Szeretettel gratulálok: Susanne
Kedves Lyza, Szusi, Magdi és Susanne!
Öt év távlatából csak most köszönöm meg a kedves méltatásokat, és örülök, hogy humoros versem tetszett. Hát, igen, ez valós történet volt… :))
Szeretettel: Dávid, akinek a szeme máig sem örexik…