Lobog a tûz, lángja fel-fel lobban.
körötte emberek, elveszett álmokkal.
Elveszett álmokkal, eltékozolt vágyakkal,
elfásult akarattal, egy hazug világban.
Egy hazug világban, melyben a romlás szaga
egyre érezhetőbbé válik, az egész társadalomban.
Ültessünk hát magot, a megkezdett földbe,
mit õsapáink hagytak, egy fejlődő nemzetre.
Fejlõdõ nemzetünk mostanra haldoklóban,
az elültett virágmag is pusztulásban.
Ne csak a vágykép lobogjon halkan,
legyünk egy elitnek bimbózó sarja.
legyen a fegyverünk a tudás a szív,
mely egy tiszta Örök érzemény felé hív.
S a tûz csak lobog, fel-fel lobban lángja néha,
Emberek körötte tanyáznak, elveszett álmaikkal.
2 hozzászólás
Tetszik a versed, érdekes ahogyan a sorok a következő szakasz elején visszhangoznak.
De a vége nem jó, én jobbat vártam.
De ez a versed érdemeit nem csorbítja.
Kata
Köszönöm Kedves Kata!:) Ismét örültem hszednek!:)