nyakamon szoros a hurok
alattam inog a szék
néha hátulról löknek
néha én ugranék
előttem sziklazátony
vicsorgó cápafogak
rémhideg légüres tér
mélyen belém harap
a seben csöpög ki lelkem
tegyünk rá gézlapot
míg el nem szökik belőlem
minden fény ami bent lakott
néha hátulról löknek
alattam inog a szék
nyakamon feszül a hurok
néha én ugranék
3 hozzászólás
Kedves Miléna!
Hogy őszinte legyek – és miért is ne -, nem dobódtam fel a versedtől, na nem azért, mert rossznak gondolom, sőt.
🙂
A hangulata az, amely olyan amilyen.
Vannak ilyen napok is, és hát erre most talán rá is tesz egy lapáttal ez az időjárás.
Szóval, csak azt szeretném mondani: FEL A FEJJEL!
🙂
Üdvözlettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs! Köszönöm, hogy olvastad! 🙂
Valóban nem ez életem legderűsebb verse, de vannak ilyen napok néha.
Üdv,
Miléna
Miléna!
Nagyszerű a versed, a maga nemében.
Átéltem hasonlót, talán értem …. de rájöttem, egy vagy sok hülye miatt, minek is?
szeretettel: Edit